Amikor valaki elveszíti a munkáját, a figyelem többnyire az anyagi nehézségekre irányul. Pedig a munkanélküliség hosszabb távon a mentális jóllétre is komoly hatással lehet. Ahogy a hetekből hónapok lesznek, sokan nemcsak a karrierlehetőségeiket kezdik megkérdőjelezni, hanem saját képességeiket is. Az önbizalom fokozatosan csökkenhet, a motiváció alábbhagy, és azok a mindennapi feladatok is nehézzé válhatnak, amelyek korábban természetesnek tűntek. Ez a hosszú távú munkanélküliség egyik kevésbé látható következménye lehet, amelyről érdemes többet beszélni.

Ha valaki hosszú ideje sikertelenül keres munkát, idővel nemcsak az önbizalma csökkenhet, hanem az a meggyőződése is, hogy képes változtatni a helyzetén. Ezt nevezi a pszichológia énhatékonyságnak, vagyis annak a hitnek, hogy képesek vagyunk elérni céljainkat és befolyásolni saját életünk alakulását. Az erősebb énhatékonyság segíthet abban, hogy az álláskeresés során felmerülő nehézségeket ne végleges kudarcként, hanem leküzdhető akadályként lássuk. Ha viszont ez a hit meggyengül, könnyebben csökken a motiváció, nő a stressz, és egyre nehezebb újra belevágni a következő álláspályázatba.

Egy idő után könnyű arra a következtetésre jutni, hogy „nem vagyok elég jó”, pedig egy álláskeresés kimenetelét számos tényező befolyásolhatja, többek között a munkaerőpiaci helyzet, a gazdasági környezet vagy egyszerűen a rossz időzítés is.

A nehézségekkel való megküzdésben fontos szerepe lehet a rezilienciának, vagyis annak a képességnek, hogy a nehéz helyzetek után újra talpra tudjunk állni, alkalmazkodjunk a változásokhoz, és megőrizzük a reményt a folytatáshoz. A reziliencia nem velünk született tulajdonság, hanem olyan készség, ami idővel fejleszthető, például támogató emberi kapcsolatokkal, reális célok kitűzésével vagy a kisebb sikerek felismerésével.

A munkanélküliség sokszor próbára teszi az önbizalmat és a kitartást, de megfelelő támogatással ezek az erőforrások újraépíthetők.